AMI ELMÚLT, ELMÚLT Hetven év múlva az Európa/1083 nevű mesterséges bolygón él majd egy festő, akinek már a nagyapja elköltözött a Földről, nemzedékeken át tartó utazásra ítélve, mert az anyabolygót káprázatos eszközgyártó lakói kizsákmányolták, lakhatatlanná tették. Az a vélemény alakult ki, hogy mivel a Naprendszer a szerves élet számára előbb-utóbb úgyis alkalmatlan lesz, jobb fölpörgetni a technikát és távozni, mintsem ápolgatni a Föld sebeit. Az Európa/1083 az Oort-köd nevű galaxis közelében kering majd, ebből a kozmikus lerakatból szerzi a nyersanyagot és az energiát. Polgárai élnek majd, ahogy élnek. Ugyanúgy, mint mi, csak egészen másképp. Az égbolt, amely rájuk borul, nyilvánvalóan mesterséges készítmény lesz, és a táj szándékosan nem akar majd hasonlítani az egykori földi tájra, ugyanis a tudósok megállapítják, hogy a posztemberre rendkívül rossz hatással lenne a múlt bolygatása, a messzi elődök sorsára való bármiféle utalás. Ezért a hatóság sorra, kíméletlenül elfojtja az úgynevezett "festői táj" mozgalmakat, azokat a törekvéseket, amelyek váltogatva Csontváry-dizájnt, németalföldi zsánert, Turner-homályt szeretnének látni az Európa/1083 egén és földjén, de legalább Monet-t és barátait. Ilyen előzmények után jelenik meg a színen a festő. A Látványkontrol bizottság sokáig ügyet sem vet rá, de egy idő múlva a majdnem teljesen ellenőrzés alatt tartott, úgynevezett "ellenzéki információ lövöldében" divatba jön forwardolni az illető munkáinak virtuális másolatait. Már az gyanús, hogy valaki, lemondva a korszerű technikai lehetőségekről, festékkel, ecsettel dolgozik. Azt, hogy ez tudatos, a posztemberi elvárásokkal szembeforduló magatartás, nyilvánvalóan alátámasztja, hogy valóságos legendát kanyarít maga köré. Munkáit egy virtuális zsineggel átkötött, porlepte adattárból elővarázsolt, állítólagos földkorszaki előd nevével, Bullás Józsefként szignálja, valamint címként úgynevezett arab számvariációkat alkalmaz, amelyek previlági dátumok. Ezt figyelembe véve érthető, egyúttal aggasztó az eltiport "festői táj" maradék híveiből és az új nyugtalanokból verbuválódott nyilvánosság alatti nyilvánosság izgalma, amellyel már a képek képeit is nézik, a tényleges, nem virtuális alkalmakkor pedig egymás feje fölött dugdossák előre a fejüket, csakhogy minél közelebb lehessenek a látványhoz. Villámpostaként terjed a vélekedés arról, hogy ennek a Pszeudobullásnak a mítosza és a képei egy lázadás kifejezői. Az Európa/1083-on karbantartott, harmónikusan vegetáló élő anyag egyre nagyobb hányada lüktet politikailag nem kívánatos ritmusban. Ekkor a Látványkontrol alapos klikkelésre rendeli Pszeudobullást. Igaz-e, hogy a festményeken az egykori földlakók szeme elé táruló táj színeivel manipulál asszociatíve, például a szivárvánnyal, naplementével? Igaz-e, hogy ezeket lényegében az Európa/1083 külsején látható szerkezeti elemekre emlékeztetve, rácsszerűen rendezi el, amellyel a rabság érzetét akarja kelteni? Igaz-e, hogy a tenyere élével azért végez a meg nem száradt festéken erőteljes, lendületes mozdulatokat, hogy azok nyoma tiltakozást fejezzen ki? Pszeudobullás készségesen elismeri, hogy ő romantikus időutazó, festéktől tarkálló kezét, ruháját mutatja bizonyítékként, de tagadja, hogy szándékosan kelti a fölrótt hatást. Engedélyezett archívumkulccsal beköltözött egy valamikori ornamentális absztrakt festő tudatába, csak színkompozicókat, színritmusokat hoz létre, a tenyere pedig a színek egymásba átvitelével továbbfejleszti a kísérletet, tulajdonképpen a dimenziókról, a síkban megjelenő térről gondolkodik a szemével és a testével, mint a régiek. Mikor megkérdezik tőle, hogy miért, csak megvonja a vállát. Mert jólesik, mondja. Mert szép. Naívitása menti meg. Lelkesen magyarázni kezdi, hogy ha tovább folytathatja a munkát, a tenyerével a kalligráfia felé kíván elmozdulni. A Látványkontrol kikeresi a "kalligráfia" jelentését, és nagyvonalúan engedélyt ad. Nagyvonalúan, egyszersmint ravaszul. Így jönnek létre a későbbi képek, melyeken a gesztus reflektál magára, leírja magát, a tenyér finoman köröz, úgyszólván táncol, inkább a könnyedség mintsem a bezártság érzetét keltve. A Kontrol jól kalkulál, a befogadók nyugtalan lüktetése ernyedt, szinte jóleső hullámzásba megy át. Még egy darabig ugyan vannak, akik az új képekről azt gondolják, hogy lám, a tenyér lendülete megtört, és a mind bonyolultabb kalligráfiát a függőleges rács előtti körkörös rács jelzésének tekintik, de ha ezt bele is képzelik, oly finom vonalúak az ívek, oly derűsek a körök, oválformák, hogy legföljebb azt érezhetik, hogy boldogságba zárva lenni jó. A jól működés az elérhető legmagasabb rendű lét, az Európa/1083 pedig a létező világok legjobbika. Ami pedig elmúlt, elmúlt. Csaplár Vilmos