Piszok jó ötletek a nagy rohadt semmi közepén (2078-ban Las Vegasban) Élt Las Vegasban két férfi, akik jobb híján a váltságdíj nevű, adómentes jövedelemmel kívántak változtatni pocsék helyzetükön, méghozzá úgy, hogy egy szerdai napon besétáltak a Piper általános iskolába, ahol (az ifjabbik) Donald G. Trump lánya tanult. Benyitottak az órára, elnézést kértek, majd fogták a lányt és vitték. A tanárnő a telefonján azonnal hívta a segítséget: az iskola biztonsági őreit, akik épp a bejárai ajtó előtt kávéztak. Nem is tudták elkapni a két emberrablót, akik az egyik földszinti fiú vécé ablakán szöktek ki a lánnyal, majd begyömöszölték a kocsi csomagtartójába, és irány Arizona. (Valahol az arizonai sivatagban) -Hát ez piszok jó ötlet volt, cseszd meg! –ordította Ortis Edwards (átlag magas, barna haj, erősen kopaszodik, zöld katonai póló, kék, ülepénél már erősen kopott Green Gadget márkájú farmer, Nike sportcipő) a metálszürke Chevy WoltAGE ’71-es anyósülésén. -Jól van na, hát most mi a francért kiabálsz velem? –kérdezte Nikhil Callahan (kövérkés, kerek arcú férfi, szürke haja húsz éves korától őszül, orra kissé balra görbül, mert gyerekkorában eltört, és nem forrt össze tökéletesen, piros és fehér kockás ing, sárga rövidnadrág, Nike sportcipő). -Hogy miért? –Ortis feje kissé kivörösödött, és egy ér kidagadt a homlokán. Ádámcsutkája fel-le járt, ahogy kiabált- Hogy miért? Hát talán azért, mert lerohadtunk Arizona leglecseszettebb, legelhagyatottabb, leg… A rohadt életbe! Mert itt vagyunk, azért, és mert nem tudunk továbbmenni! Miattad! -Nem is. -De, csezdmeg, rohadtul miattad! -Miattam? –visította Nikhil. -Igen, maittad. -Nem. -De, igen, miattad. -Nem! -A jó francba, ne gyerekeskedjél már! –általában ez idegesítette legjobban Ortist a másikban. A „barátjában”, ha lehet ilyen kifejezéssel élni. -Nézd. Te mondtad, hogy vegyek egy autót és ez volt a legolcsóbb. Azonnal vihető. Nem tudom, mi a bajod. A csomagtartója is elég nagy. Ortis mélyen beszívta a meleg sivatagi levegőt (volt vagy harmichat fok, így a Chevy ablakai teljesen le voltak tekerve), amiben szinte érezni lehetett az apró porszemcséket. Legalábbis a férfinek úgy tűnt, érzi őket: kis forró tűhegyeket az orrában. „Rohadt sivatagi por.” –gondolta magában. -Azt mondtam: benzineset hozz, ne elektromosat. –sóhajtotta. -Nem, nem, nem. Azt mondtad: „Szerezz egy verdát, Nik, aminek a csomagtartójába befér legalább egy golffelszerelés.” Hát szereztem. Különben meg a benzinesbe tankolni kellene, és nem is engednek be vele a belvárosba. -Erre te hoztál egy elektromosat, aminek az akkui félig le voltak merülve! -Ez volt a szalonban az egyetlen, amit rögtön lehetett vinni. -Nincs benne egy rohadt légkondi sem! -Ez volt a szalonban az egyetlen, amit rögtön lehetett vinni. -Nem érdekel. Bérelhettél volna egyet. -Na ne legyél már ilyen jaj-de-nagyon-okos! Korábban persze nem jutott az eszedbe. -De igen, eszembe jutott, ha tudni akarod. Csak nem is gondoltam volna, hogy képes leszel elmenni egy szalonba, megadni az összes adatod, és egy zsír új kocsit venni. -Na és? Azok az adatok már érvényüket vesztették. Körözött bűnöző vagyok. –csillantak fel Nik szemei. -Igen, mindketten azok vagyunk. –sóhajtotta Ortis- Ja, és ha nekem nem jut eszembe kikapcsolni a GPS-t, akkor még Vegasból sem jutottunk volna ki! Azonnal bemértek volna a műholdak. -Ezért jöttünk arizonai sivataga, ahol a lefedettség szinte nulla. -Ami szintén kinek az ötlete volt? Na kié? -Legyél büszke magadra. -Az vagyok. Te meg érezd magad piszok rosszul, amiért kikapcsoltad a kocsi monitorjait! –még mindig alig bírta felfogni, hogy tehetett ilyen Nikhil. Pedig még szóvá is tette, mikor elindultak, de mi volt rá a válasz? „Csak amíg kiérünk a városból, utána bekapcsolom.” -Tudod, hogy vezetés közben zavar az a sok reklám, ami online bejön rajtuk. -Meg ne szakadjon má’ a szívem! Zavar a sok reklám… -Igen. –Nikhil ajkai lebiggyedtek, mintha sírni készülne. -És az nem zavart, hogy oda volt kiírva a kocsi akkuinak töltési szintje? –Ebből négy volt: minden kerékhez egy-egy. -Jól van, na. Elfelejtettem. -Elfelejtette. –mondta Ortis a sivatagnak, majd sóhajtott egyet, és kilógatta a jobb kezét a kocsi ablakán át, a ballal pedig megmasszírozta az orrnyergét, majd ránézett a kesztyűtartóra (amin egy hatalmas Chevrolet jel volt, alatta Microsoft felirat, ami alatt a Giger Electrix logó, majd az alatt a HP jele), onnan pedig a középkonzolon elhelyezetett monitorokra. T alakban szerelték be őket, kettő felé nézett, a többi Nikhil felé. Most mind sötét volt. -Van napelemes kocsi is már, az feltöltődik magától, ha egy kicsit… -morogta az orra alatt Nikhil. -Akkor miért nem olyat vettél? –vágott közbe a társa. -Ez volt a szalonban az egyetlen, amit rögtön lehetett vinni. Ortis felsóhajtott. -Akkor most mi legyen? Innen nem tudunk telefonálni, mert nincs internet. -A te ötleted volt, hogy ide jöjjünk! –Nikhil kissé felvidult, mikor rájött, hogy társa („barátja”) sem tévedhetetlen. -Mert meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen történhet velünk! –tartott egy lélegzetvételnyi szünetet- Na, mit tegyünk szerinted? Nikhil megvonta a vállát. -Nem’ tom. Gyalogoljunk? -Gyalogoljunk?! Persze, végtére is csak több száz kilométerre vagyunk mindenféle internetzónától, és velünk van Donald Trump elrabolt lánya! Szerinted hányan vannak még az országban, akik nem tudják, hogy mit tettünk? –sokadjára is felsóhajtott, az orrát pedig még mindig szúrta a sivatagi levegő (por)- El kell jutnunk valahogy Ashforkba, ahol… -de Ortis nem fejezte be a mondatot, mert egy szörnyű felismerés hasított bele- A lány! –mondta, de inkább csak suttogta. Egész Las Vegasban csak úgy tombolt hátul, verte a csomagtartót, sikítozott, most pedig olyan csöndben van, mint aki… -Na ne. –jött rá Nikhil arra, amire Ortis is alig egy másodpercre- Szerinted… Egymásra néztek. -Meg kellene nézzük, mi van vele. Még csak ki sem engedtük onnan, mióta elhagytuk Vegast. –Nikhil hangja remegett. -Te meg akarod nézni? Egyikük sem akarta. ennyi 2008.03.20. Matuszka Máté