A „nagy biodigit” (..és eljön a kor, amikor nem mi tartjuk életben a gépeket, hanem ők tartanak majd életben minket. Mikor az emberek fizikai és mentális funkcióit a testükbe épített komputer vezérli. Úgy nevezik, biodigit.) - történik 2078-ban - A fiú fölteszi anyja csuklójára a digitális pántot, hogy távollétében az küldjön vészjeleket, ha az asszony testébe épített biodigit az ismeretlen betegség miatt már nem tud üzenetet küldeni. A beteg erőtlenül fekszik, alig mozdul. Csak néha rándul meg az arca. A fiú nem tudja, hogy testének vagy a testébe épített komputernek az energiái vannak-e fogyóban. De nem csak ő nem tudja. Az orvosinformatikusok se. Bár nem sokkal előbb az asszony nyugtatgatta, mégis nehezen hagyja őt egyedül. Már kétszer majdnem leokézta az agyában, de végül mégsem küldött belső komputeréről üzenetet a FuturcomX alapítványi iskolájába. Ott nem igazán fogadnak el indokot a hiányzásra. A diákok biodigitjéről befutnak az alapvető információk az iskola központi komputerébe, így ott minden problémáról tudnak. Csak a közeli hozzátartozó betegségéről nem. De az amúgy sem ok a hiányzásra. Különben meg fontos nap elé néz. A tananyag szerint az időmegmaradás paradoxonával kapcsolatos bűntetőjogi korlátozásokat veszik. Kizárt dolog, hogy ne legyen ott. Az időutazás tiltásáról szóló paragrafus az Egyesült Európa törvényhozóinak legrettegettebb törvénye. A bűnök bűne. Még van öt perce. Kicsit arrébb tolja az anyja testhőmérsékletét szabályozó takarót, majd leül a fekvőhely szélére. Mila nem nyitja ki a szemét, csak a kezével tapogatja ki fiának a kezét. - Siess haza, Líviusz. - Iskola után jövök. Beállítottam az ebédedet. Maximumra tettem a szelént, jót tesz az izületeidnek. - Mostanában sokat gondolok a nagyapádra - Mila sápadt hangja a szokásosnál is színtelenebb. - Nem is ismerted. - Talán épp ezért.. Ha ismerem, lehet, hogy minden másként alakul... A legveszélyesebb számítógépes kórokozók irtására szakosodott multik közül a FuturcomX a legbefolyásosabb az Egyesült Európában. Minden nagyvárosban jelen van, teljes kerületeket foglal el, az adója elegendő a teljes város fönntartására. Ahová a FuturcomX beteszi a lábát, az infrastruktúra fölvirágzik. Budapesten - a magyarlakta területek központjában - egy hat-nyolc milliós peremkerületet mondhat a magáénak. Ott élnek a cég alkalmazottai és családtagjaik, az alapítványi diákok, akik elnyerték a jogot, hogy ingyen tanulhassanak, hisz a cég nagy jövőt lát bennük, és mindenki más, aki a Cég érdekrendszerébe tartozik. A dolgozók lakásai gyakorlatilag digitális hálófülkék, amelyek alkalmasak arra, hogy komputervezérléssel folyamatosan biztosítsák a lakók életfunkcióinak a fenntartását anélkül, hogy nekik erre bármi gondjuk lenne. Milliószámra sorakoznak egymás mellett, fölött, alatt a cég nem éppen túlfizetett bérmunkásainak fönntartott, legújabb technológiával fölszerelt, aprócska lakások. - Az időmegmaradás paradoxonának gyakorlati alkalmazását, vagy ahogy a köznyelv nevezi, az időutazást, szigorú törvény tiltja az Egyesült Európában. Ez társadalmi berendezkedésünk egyik legfontosabb törvénye... Gigabasa - ahogy a diákok csúfolják - alig idősebb mint a tanítványai. A huszonkét esztendős oktató, aki az idősíkok fizikájának kutatásával szerzett hírnevet magának, de komputertörténeti diszciplinában is jeleskedik, később arról beszél tizenéves diákjainak, hogy a harmadik évezred elején lezajlott átfogó társadalmi változások milyen szerepet játszottak a 2070-es években bekövetkezett Nagy Biodigitális Forradalomban. A diákok (ahogy a diákok szoktak) látványosan unatkoznak. Kicsit már unják a „nagy biodigitet” - maguk közt így nevezik -, hiszen minden erről szól körülöttük. Elhasználódott fényáteresztő padjaikban üldögélve, idióta üzeneteket küldözgetnek egymásnak. Egy idő után a tanár megelégeli a renitenseket. Néhány kattintással rákeres a karóramonitorokról küldött, titkosított üzenetekre, pár másodperc alatt föltöri a diákok által használt kódot, és fölteszi a nagy kivetítőre a pimasz szövegek rá vonatkozó részeit. A teremre tiszteletteljes csend ül. Ebbe a csöndbe pittyeg bele Líviusz komputerének a vészjelzése. A fiú fölpattan. Mila arca halálában megszépült. Csukott szemével már-már élőnek látszik. Mintha a lelke csak átmenetileg ment volna el egy (halálos bűnnek számító) időutazásra, s bármikor visszatérhetne a törékeny testbe. Líviusz úgyanúgy ül le mellé a fekhelyre, ahogy reggel tette. Kezét a kezébe fogja... - Líviusz! Az engedély nélküli távozásodról tájékoztattam az iskola vezetőségét. Még ma döntenek arról, hogy visszahelyezzenek-e egy alacsonyabb szintű tanulócsoportba. Gigabasa megtanulta azt, amit a cégnél mindenkinek meg kell tanulnia. Nyílvánosan nem fejezheti ki az érzelmeit. Egyrészt a gyengeség jele lenne, másrészt a munka során senkit nem érdekelnek a mások érzelmei. Ez axióma. S hogy oktató létére mennyire megtanulta a leckét... Nos, igen. Szinte még maga előtt is titkolja, hogy Líviusz az egyik legkedvesebb tanítványa. Azért kedveli a fiút, mert kifinomultak a szenzorai, mert biodigitjét a saját személyiségéhez szabta és egészen magas szintű agyi tevékenységre használja, mert a szenvtelen kommunikáció korában valahogy mégiscsak kommunikálja az érzelmeit. Igaz ugyan, hogy ezzel együtt ő a legzárkózottab a tanulócsoportban, az utóbbi időben ráadásul még jobban magába fordult, de lehetne sorolni a mentségeit. Azt suttogják, apja, aki a FuturcomX egyik riválisánál volt vezető pozícióban, valami összetűzésbe keveredett a kollégájával, és az egy veszélyes komputervírussal megbénította a biodigitjét. Túl későn vette észre. Az életével fizetett érte. A folyosón, ahol az oktató nyakon csípte Líviuszt, a tanítás után már csak egy-két diák lézeng. – Tudom, hogy fegyelemsértést követtem el. Igyekszem jóvá tenni – mondja szenvtelenül Líviusz. Majd azzal, hogy pótolni szeretné, amiből a tanórán kimaradt, délutánra bejelentkezik tanára komputerlaboratóriumába. A speciális centrifugát, amely a fiatal tudós digitális kísérleteinek legfontosabb darabja, Líviusz jól ismeri. Tekintélyes méretű, a labornak csaknem a felét elfoglalja. A Nagy Biodigitális Forradalom megteremtette ugyan a lehetőséget az idősíkok közötti átjárásra, ám csupán tudományos célra. Az ídősíkok közötti szabad átjárás... – ismételgeti Líviusz, mintha csak valami leckét mormolna. Közelebb megy, megszemléli az ismerős szerkezetet. Mondhatnánk, hogy ifjú oktatója könnyelműségből hagyta egyedül a laborban, de a FuturcomX iskolájában aligha van tanár, aki bármelyik diákjáról is a „legnagyobb bűn” elkövetését feltételezi. 2008. Budapestje a külső szemlélő számára, néhány jellegzetességén túl, alig különbözik Európa más nagyvárosaitól. A felkapott közép-európai metropolisz egyik lepukkant gyülekezőhelyén, A farkas és Piroskában húsz év körüli csávó tülekszik kifelé a monoton zenére összegyűlt tömegben. A parkban is tömeg van. Yahi, így hívják, sodor egy cigit, a füstjét mélyen beszívja. Egy másik srác vágyakozva nézi, erre odanyújtja neki. Mellé furakszik egy dögös kiscsaj, és jól fejbe vágja az édes kis táskájával, majd elégedetlenül távozik. Már ebből is látszik, hogy az éjszakai életet azok a fiatalok határozzák meg, akik a város egy-egy karakteres kitüremkedésében összegyűlve élik évezredeleji életüket. Azt a régi szépet. - Hé, kiscsóka, ez valami partycucc? A jókedvre kerekedett Yahi kissé megrángatja a mellé sodródott srác egészen szokatlan ruházatát. A sápadt és lefáradt Líviusz csak bámul rá. Nemet int a feléje nyújtott cigarettára, közben próbálja bizonygatni, hallott már arról, hogy egyeseknek valaha sikerült ilyen egyszerűen kimászni a valóságból. A körülötte lévők innentől hülyének nézik. Yahinak viszont tetszik Líviusz külön világa. Kicsit le vagy csúszva – mondja neki, megint csak a külsejére célozva. Visszajön a lány is, a táskáját lóbálja. Yahi bemutatja Líviusznak. - Ő a testvérem, Zorka. Mérges, mert benn hagytam egyedül – teszi hozzá mentegetőzve. Líviusz ösztönből hátra lép, mert tanúja volt az iménti retikülös attaknak. A többiek jót mulatnak rajta. Az alaphang megvan. A két srác összehaverkodik, együtt csöveznek reggelig. Az éjszaka története innentől fölgyorsul, mintha előkerült volna egy szaggatott, évezred eleji film a maga édesbús, megrázó, mulatságos jeleneteivel együtt... Líviusz szeretné megkeresni a nagyszüleit. Nagyon fontos lenne neki! A nagyapja olyan huszonéves lehet. Yahi már rájött, hogy a srác tök lökött, ám azért segít. Telefonfülkékben, Internet-kávézókban próbálják beazonosítani a két nevet. Közben lenyúlják egy homless utolsó százasát, de nem tudnak rajta tovább adni. Senki sem fogadja el ajándékba. Befizetnek egy két óra húsz perces éjszakai jógatanfolyamra, de rájönnek, hogy a nagyszülők mégsem jógik, majd elhúznak egy nonstop zálogházba, ahol súlyosan áron alul sikerül túladniuk Líviusz (napi árfolyamon) fölbecsülhetetlen értékű DNS-kompatibilis karórakomputerén. Kapnak egy címet egy mobiltudakozótól, ám a villa tulajdonosai, sajnos, nem huszonévesek. Próbálják lerázni a biztonsági őr vérebét, de nem sikerül. Az eb örömmel velük megy. Az éjszaka közepén elszállítják Yahi nagyszüleihez. Közben kiderül, hogy Yahi feketekalapos hacker, és szeretne egy újgenerációs számítógép-vírust föltalálni, aztán majd megjavul. Líviusz maliciózusan megjegyzi, hogy eme tevékenységével a jövőben milliók kenyérkeresetét biztosíthatja. A vírusírtás lesz a legnagyobb üzlet. Mondja neki, és innentől Yahit E-pszilonnak hívja. Zorkával is van valami kavar, véletlenül Líviuszt vágja fejbe, amikor újra előkerül, attól ez elájul, de csak átvitt értelemben. Az ütéstől zavarodottan kezdi magyarázni, amit az iskolában tanult: az ország történetében ez a kor a politikai-gazdasági bűnözés, valamint a tehetségek elnyomásának a kora volt. (Lassan hajnalodik.) Mi az, hogy volt?! Megint hülyének nézik, de már megszokta. A helyzetét azzal tetézi, hogy elmeséli, lesz olyan kor is – a Nagy Biodigitális Forradalom, azaz a „nagy biodigit” kora -, amikor az emberek már alig mernek egymással beszélgetni. És végképp nem csapják fejbe egymást a helyes kis táskájukkal. A másik komputerének védelmi rendszerét teszik majd tönkre, sunyin, névtelenül, és ezzel megfosztják a szerencsétlent a létezés minden egzisztenciális és fizikai lehetőségétől. Azaz: simán a halálba küldik. Miután Yahi a szüleiről kérdezi, Líviusz egészen váratlanul összeomlik. Végül elmondja, hogy meghalt a mamája. Alig néhány órája. Úgy hívták, Mila. Yahi merő szánalomból megmutatja neki, hogyan kell bemászni a hajnali Állatkertbe. Ott biztosan megvigasztalódik. Elindulnak a majomketrecekhez. Mielőtt még oda érnének, Líviusz (nagy rémületére) a hajnali szürkületben fölfedez egy ötéves forma kislányt. Félig eszméletlenül fekszik. Yahi előbányászik a zsebéből egy kezdetleges készüléket (ők úgy hívják, mobil), s azonnal értesíti a mentőket és a rendőrséget. A komputerlabor lassan bontakozik ki Líviusz szeme előtt. Első pillantása a tanárára esik. Az ifjú tudós egyezséget ajánl neki. Ha kutatási céljaira Líviusz engedi kimásolni a tudatából az időutazás emlékhullámait, senki nem fogja megtudni a történteket. Líviusz belemegy, csak annyit kér Gigabasától, hogy hívjon le néhány adatot a családjáról az iskola kóddal védett virtuális adatállományából. Miután a fiú megkapja az információkat, Gigabasa megosztja vele tudományos föltételezéseit. Elképzelése szerint két idősík nem véletlenül találkozik, azaz: egy-egy időutazás nem véletlenül jön létre. Bele van kódolva mind a két korba, amelyet érint. Ez az idősíkok találkozásának a törvénye. Yahi és húga egy leszakadt külvárosi parkban, A farkas és Piroska nevű hely előtt ül egy padon az alkonyatban. A szemük csukva. - Szép a város, látod? - Látom. Csukott szemmel hallgatnak. Valahonnan a távolból föltűnik Líviusz. Leül melléjük. Yahi elmondja neki, hogy az ötéves kislánynak végül nem lett semmi baja, épp időben bukkantak rá. Még délután tűnt el a Városligetben. Reggel a rendőrökkel együtt hazakísérte a szüleihez. - Mila. Úgy hívják, mint anyádat, Milának – fűzi hozzá Yahi. - Tizenöt év múlva el fogod venni - válaszolja neki Líviusz. - Lesz egy gyereketek, őt is Milának fogják hívni. És te a nagyapám leszel. Ezen mindannyian röhögnek. - De soha nem fogunk találkozni - teszi még hozzá a fiú. Yahi és Zorka egymás hátát csapkodja. Már megszokták Líviusz hülyeségeit. A farkas és Piroska előtt lassan gyülekeznek a fiatalok. A tömegben fölbukkan egy fiatal tudós 2078-ból. Olyan huszonkét éves forma. Bele van kódolva a korba. Kállai Katalin