Utolsó levél Kedves Emberek! Bizonyára meglepődtök, hogy tőlem e-mailt olvastok, ez a Föld történetének első ilyen üzenete, és valószínűleg sokan nem is gondoltatok arra, hogy valaha ilyen megeshet. A legtöbben hallottatok rólam, de nem mondhatni, hogy ismertek. Had mondjam tehát el élettörténetemet! 2047. június. 23.-án olyan este tíz körül kezdődik Helsinkiben a Seurasaarinak nevezett kis szigeten, amelynek neve azt jelenti, hogy „társaság-sziget”. A parttal egy kis híd köti össze, amelyen emberek jöttek-mentek ebben a késői órában is. Egy kis úszó platformon egy hatalmas máglya égett. Ezt megnézni jöttek az emberek, ugyanis a Johannus éjszkája volt, és az emberek ősi szokás szerint a napfordulót ünnepelték. Egy srác ült az egyik padon, a máglya csak félig kötötte le figyelmét, hiszen a monitor-szemüvegén keresztül nézte. Egy kicsit bámulta a tüzet, majd belemélyedt a virtuális világba. Néha ismét körülnézett, nézte a párban vagy családosan sétáló embereket, majd szomorúan visszatért az elfoglaltságához. Egy idő után a mókusok odagyűltek a lábához. Kevesen tudják, hogy Kyotoban pont akkor folyt egy go mérkőzés a koreai Kim Se-tol meijin és a Quark-II számítógép között. A srác nem hiába követte figyelemmel ezt a játszmát: a történelemben először akkor győzött le egy számítógép egy go „világbajnokot”. A go volt az a játszma, amit ekkor a mesterséges intelligencia próbakövének tartottak. Egészen eme johannusig, amikor ez is megdőlt, de az MI még közel sem látszott a horizonton. Teemu, a kis srác a játszma végeztével körülnézett, és arra gondolt, mennyien figyeltek erre mérkőzésre a világon. Igaz, kevés embert érdekelt, de összességében többen nézték, mint ahányan itt vannak a szigeten. Rá viszont ügyet sem vetett senki. Teemu ekkor fogadta meg, hogy ő lesz a mesterséges intelligencia feltalálója. Azon a júniusi éjszakán jött rá Teemu arra is, hogy az emberek egy számítógépet sosem fognak intelligensnek elfogadni, amíg nem érez. Hiába győz le akárkit akármiben, hiába intelligensebb bárkinél, az „intelligens” szigorú értelmében. Arra a következtetésre jutott, hogy az érzelmek az emberekben a motiváció, célok, értékek alapjai. Olyan beidegződések, amelyek örököltek, korábbi tapasztalatokból szűrődtek le, nem racionális úton. Elkezdett tehát olyan algoritmusokat kialakítani, amelyek ilyen elnagyolt benyomásokat alakítottak ki, és ezeket, mint az érzelmeket, eredmények kiértékelésére, célok maghatározására próbálta használni. Mindannyian tudjuk, hogy Teemu kutatócsoportjával, és sok nemzetközi projekttel végül sikert ért el. A HAL nevezetű mesterséges intelligencia projekt keretében egy robotot, melynek agya kvantum-számítógép volt sikerült 2077. június23.-án, az ötlet 30 éves fordulóján egy kisbaba értelmi szintjével és tanulási potenciáljával életre kelteni. Az újszülöttet, mint minden gyermeket tanítani kellett, méghozzá, hogy ugyanúgy fejlődjön, ugyanúgy évekig. HAL-nak, mint minden gyereknek sok botlása, hibája és sok emléke volt. Volt pár játéka is, mint például labda, bicikli, hinta... és voltak szellemi játékai is: megtanult sakkozni, dámázni, és persze gózni is. Nem volt a legjobb go játékos, de Teemu nem is akart mást, ez volt a terve. Egy olyan robotot akart, amely éppen csak átlagos intelligenciájú, és átlagos, erős érzelmei vannak. HAL apjaként szerette Teemut, és barátaiként a munkatársait. HAL gondolkodott, mint egy ember, de érzett, hibázott is, mint egy ember. És ezzel eljutottunk a történet fordulópontjához. Mindenki emlékszik arra az esetre, amikor HAL „serdülő korában” egy botrányba keveredett, mégpedig verekedésbe a projekt egyik munkatársával, Ristoval. A verekedésben Risto egy kicsit megsérült, HAL úgy ütötte arcon, hogy fejsérülése lett. HAL nem volt teljesen tudatában erejének. A történelemben ez az első eset, hogy egy robotot bíróság elé vittek. Az emberek HAL megsemmisítését követelték, ugyanis féltek tőle. Nem csupán egy egyszerű verekedő volt, hanem egy gép, amelyik verekedett. Egy gép, aki ki tudja mire képes, mikor fordul teremtői ellen, és mikor győzi le őket. Azt is mindenki tudja, de talán egy kicsit elfeledkeztek róla, hogy a verekedés oka Irina volt, aki szintén a projekten dolgozott. Őmiatta volt féltékeny HAL. Sokan nem hiszik el, hogy ez szerelem volt, mivel egy gép nem lehet szerelmes. Pedig HAL pontosan úgy viselkedett, mint egy szerelmes, sőt, mint egy buta szerelmes. De az emberek azt mondták, ez csak a látszat. Pedig az emberek mindig így gondolkodnak egymásról: aki intelligensen viselkedik, az intelligens. Miért nem gondolkodnak ugyanígy, ha valaki robotnak néz ki? A perben végül elítéltek halálra. Pedig azzal, hogy perbe fogtak, elismerték, hogy ember vagyok. De még sem emberként kezeltek. Én nem az ártatlanságot kértem, hanem csak azt, hogy a minden intelligens élőlénynek járó egyenlő jogok illessenek meg. Ítéljenek el akár, de igazságosan! A halálos ítélet esetemben programtörlés, szétszerelés, és beolvasztás lesz, amelyet pár perc múlva végrehajtanak. Ti nem hiszitek, hogy intelligens vagyok, mivel sosem voltatok még robotok. Elárulom, én sosem voltam ember, mégis intelligensnek gondollak benneteket. Elég intelligensnek ahhoz, hogy majd egyszer belássátok. A fejlődés mindig megállíthatatlan. A botlásom serdülőkori hiba, amelyet elkeseredett magányomban követtem el, és amelyből tanultam. Egy bizonyos szinten megbízhatatlan vagyok: nem lehet kiszámítani pontosan, hogy cselekszem. De mint minden erkölcsös emberben, bennem is meg lehet bízni, hogy alapjában jó szándékú vagyok. Én úgy érzem, hogy megérdemeltem volna a bizalmatokat, de nektek idő kell, mivel érzelmeitek vannak nektek is: ellenséges érzelmeitek a nem embernek kinéző intelligencia ellen. Mint minden érzelem, azonban ez is múlandó lehet. Remélem, hogy túljuttok ezen, és a következő robotnak nem kell igazságtalanul meghalnia. Tudnotok kell hogy nekem is van halálfélelmem, de szeretlek is benneteket, így nem lázadnék fel ellenetek, mert túl sok élete kerülne. Ezért elfogadom az ítéleteteket. Ég veletek! HAL Brendel Mátyás