Alternatív jövő A folyosó kihalt volt. Körülnézett, belépett a terembe, bezárta az ajtót. Időbe telik amíg bejutnak. Óvatosan megérintette a vállát, a lány meztelenül feküdt a meleg fémpadon, akár egy élettelen baba a polcon. Az anyajegyek szabályos kört alkottak a melle alatti félholdban. Milyen gyönyörű a bőre. Érezte, hogy a ruha anyaga, megfeszül a hátán. Tudom mit csinálok, ismerem a programot - nyugtatta magát,miközben a lány arcához hajolt. * - Örülök, hogy nem mentél be. - Thom magához szorította. Sui még sose látta ilyen zaklatottnak a tekintetét. A Centerre nézett, dél múlt. A tér furán megmozdult, mintha bármelyik pillanatban eltűnhetne. Hallucinálok. Összes találkozásuk homályosnak, képlékenynek tűnt. Az érintése különös volt, fájt. - Mi történt? - Én láttam...- a férfi karján az erek megdagadtak - láttam őket, a családod.. Sui eltolta magától. - Miről beszélsz, Thom? - A vállalatok, amiről beszéltem, a régi rendszer, ami mára kezd megszűnni, hogy folyton újraírható szoftvereket gyártunk, a folyamatos fogyasztás miatt. Az alternatív jövő gondolata. Alternatív életet választhatsz. - Csak egy utópia, nem valóságos, nem létezik. Olyan nincs, hogy táplált információk szerinti életet élsz… - De! Mi valóságos ma, Sui? Emlékezz vissza, hogy mikor szeretkeztünk utoljára? A gyerekkorodra, bármire.. de nincsenek emlékeid,csak bizonyos képek. A memóriádat most írják újjá. Sajnálom, de benne vagy a rendszerben. Az alternatív jövőben. A lány a szívéhez kapott, összegörnyedt. - Nem, ez nem lehet igaz, hazudsz, miért teszed ezt velem, miért?! - A családod.. túl izgatott gyerek voltál.. és apád részvett a kidolgozásban, egyértelmű volt, hogy téged választanak... - Mióta?- egyre nehezebben lélegzet, a csuklóján a kijelző vörösre váltott. A szívem.. - a karperec levált a kezéről. Sui összeesett, mielőtt elvesztette az emlékezetét még látta, hogy a férfi elmosolyodik. Jóval az időzítő előtt ébredt fel, ziláltan az ujjai görcsbe rándultak. Sok időbe telt mire megnyugodott. Mozdulatlanul feküdt az ágyon, tekintete körbejárta a szoba ismerős éleit.. csak egy álom volt, csak álmodtam! Nem létezik alternatív jövő, csak egy buta sci-fi,rossz álom. A valóság itt van körülöttem. Jó reggelt üzenetek körbefutottak a falakon. Felkelt, tenyerét az ablakhoz nyomta, a függőkertből finom pára szállt fel, amint a betelepített trópusi madarak felrebbentek a vastag húsú levelekről. Szerette azt a pár négyzetméteres édent, ami összekötötte a negyed központi épületeit. Amikor eldöntötte, hogy a városba költözik, ezért a Levegő park miatt választotta az otthonát. Elcsodálkozott a nap milyen magasan jár, már kora reggel. Egy pillanatig még figyelte a park és az üvegbeton épületek kontrasztját, majd visszafeküdt az ágyra. Lehunyta a szemét, fél kézzel kitapogatta a karperecét. Vékony, ívelt alumíniumpántok összekapcsolódtak a csuklóján, a kékszínű kijelző elsötétült. A falakon színes, apró labdák ezrei jelentek meg, a kúp alakú a szoba egyetlen hatalmas kijelzővé alakult át. A labdák pattogtak, lassítva, mintha visszafelé folyna az idő. A családom.. Kikapcsolta az ébresztőt, a labdák eltűntek. A csuklóján a kijelző halványpirosra váltott. Most is, mint minden reggel ellenőrizte a szívét. Tiszta pamutruha, amit kiválasztott, puhán fodrozódott karcsú alakján. Beletúrt rövid, búzaszőke hajába. Az egész család mosolygott rajta, hogy bármennyire is pontosan választották ki, mélybarna fürtök helyett halvány szőke, koraszülöttként szeplős kislány született. Az orvosok széttárták a kezüket, nem értették, hogy történt, hogy a helyes kiválasztások ellenére, pusztán a gének domináltak a testében. Nem a megszokott módon, összevetve a szülei állományával, hanem a mesterséges beavatkozást teljesen kijátszva született ő. Bátyja és a húga finoman ráncosan jöttek a világra a kitaláltak szerint. Ettől függetlenül is más volt, mint a többiek. Apja jeles posztgenderista volt, aki a tudomány magas szintű alázata nélkül, főként kapcsolati hálója kiterjesztése révén érte el, hogy ők messze elkerüljék a leszakadó csoportokat, ahonnan valójában származtak. - Soha nem láthatsz a jövőbe a múltba tekintés nélkül, Sui. - halványan emlékezett arra a nyári éjszakára, mikor az apja ezeket a szavakat súgta a fülébe, miközben az ölébe vette. Nem tudta mit jelenthetnek, csak érezte, hogy apa nagyon boldog és aznap valami különleges történt. Egy évvel később, 2057-ben végleg elköltöztek Európa legkeletibb városából, hogy leszámoljanak azzal a származási rendszerrel, amit a fejlett világ kényszeritett rájuk. ..miért nincs több emlékem róluk?Miért? Zöld szemében visszatükröződött a napfény a kristálytiszta gejzírvízről. Felöltözött, finoman kifényesítette a bőrét, porszerű krémet kent az arccsontjára, két vékony vonalban a nyakára. A halvány ezüstzöld krém illet szeméhez. Néha gyerekesnek érezte magát, hogy a legfiatalabbnak szóló divattippeket, designszokásokat követi, de tudta jól, hogy a felnőtteknek szólót is ők határozzák meg, ez pedig még mindig ártatlanabb. Átlátszó, csavart plasztiknyakláncot tekert a csuklójára. Megérintette a kijelző felületét, a következő taxi most fordult be a sugárútra, elküldte a jelet, és várt. A Shengeni Információs rendszer egy tovább fejlesztett egységénél dolgozott az Avaxban. Az EU és az AESEAN 2060-ban egyesült. A világ gazdasági földrajza átformálódott, a fejlett országok egységbe tömörülése egy, nagy egésszé, szükségszerűvé vált. A kultúra, ami felépítette az emberi társadalmakat végképp átalakult. Sokszor vágyott vissza az ismeretlen múltba, amikor még elhatárolt, apró gyöngyszemként álltak az országok, sajátságos szokásaikkal, jellemzőikkel. Ahol érték volt a faji származás, hogy az ember valós tömör múltat kapott, amiből felépíthette az identitását. A most születő babáknak már semmi se jut. A világ összetömörült, a föld kicsúszott a talpuk alól, mindenki ugyanazon a pár méteren szerette volna élni az életét. A súlypontok áthelyeződtek, akár a régi játékokban, ahol élesen elhatárolták a lakókörnyezet az iparterületektől. - Szép ez a mai nap! - a taxis kacsintott és kinyitotta az ajtót. Sui az eget figyelte. Foltszerű felhők elnyúlva feküdtek a város fellett. Párás, meleg szél fújt. - 2es karcolat lesz? - a lány bólintott, a taxis lehúzta a plasztikkártyáját. A jármű a következő pillanatban elcsendesedett. A reklámok, a hangok, a vizuális képletek megszűntek. Sui már régóta megszokta, hogy ahogy itt hívták, ha felületmentesen akar közlekedni, azért fizetni kell. - Megint erősödik...- morogta a taxis, de elharapta a végét. Siu ráhagyta, tudta mire gondol. Körülbelül tíz évvel ezelőtti hatalmas fogyasztói robbanásra, amikor a reklámok olyan szintű etikai fejlettséget értek el, hogy egyszerűen nem lehetett tovább fokozni a hatást. Megtörtént az első nyilvános reklámgyilkosság, a nagyfokú, mindenhol felbukkanó dózisok miatt az emberek nem tudták többet kikapcsolni a felesleges impulzusokat. Kit érdekel a rák ellenszerre, ha a múlt fogyasztói társadalma önként létrehozta a jelen világjárványát? Bármennyire is következtek csendesebb évek, ez a tendencia halkan, de alattomosan visszacsúszott a hétköznapokba. Hirtelen megjelent Thom arca a kijelzőn: Ne menj ma dolgozni! Thomyel egy hónapja ismerkedett egy ökoszisztémás konferencián. Hasonlóak voltak, szkeptikusak a világgal és közben szorongóak. Thom imádta a bőrét. - Ritka az ilyen finom tapintású bőr, Sui. Szerencsére Thom is nappalos volt. A világ már rég elfeledte azt a rendszert, amikor még a nappal jelentette a munkát, az éjszaka a pihenést. 2040-es évektől a városok létszáma a duplájára nőtt, a szegényebb rétegek, akik a kiépített infrastruktúra miatt tömegesen vándoroltak a nagyobb központokba, lassan létrehozták a saját éjszakai társadalmukat. A negyedek éjjel fényárban úsztak, az emberek, munkába, iskolába indultak, hogy aztán hajnalban hazatérjenek és átadják a helyüket. Két világ csúsztatottan, megállás nélkül létezett egymás mellett. A központban kiszállt a taxiból. Elsétált a hatalmas oszlopok között. A színes puffokon, a pálmafák alatt most nem ült senki. Túl nagy a hőség. A szökőkút vize természetellenesen kéknek tűnt. Belemártotta a kezét, a hideg hűtötte a csuklóját. Egy foszlány, halvány kép jelent meg előtte, gyerekkori emlék. Folyópart. Apa csónakja. Hiába erőlködött, többre nem emlékezett. A düh vékony csíkban húzódott a hátán. Lehajtotta a fejét, valaki finoman megérintette a kezét. Megfordult, Thom szilárdan állta a tekintetét. Nyugtalan volt. - Örülök, hogy nem mentél be. – a férfi magához szorította. Suinak eszébe jutott az álma. Megfordult a Centeren dél múlt. Nem vagyok benne a rendszerben! - Az álmom.. - Tudom, hogy mit álmodtál, hagynom kellett, hogy megtudd az igazságot. - Milyen igazságot? - Amit tapasztalsz, az nem a valóság, Sui. Nem létezik, ezért nem emlékszel semmire, csak néha bizonyos évszámokra, arcokra, eseményekre. De nem tudod őket összekapcsolni. Nem lehet mindent törölni a memóriából. - Nem vagyok benne! - De igen, azért vagyok itt. Viszont ha felébredsz, ha visszahívunk az életbe emlékezni fogsz a múltadra, amit tőlünk kaptál. Az Avaxban fogsz dolgozni, itt fogsz élni a városban a Levegő park fölött egy toronyházban, és megtalálsz engem is. Én is ott leszek, ha visszatérsz a valóságba. Sui kiszakította magát az ölelésből. Sikított de nem jött ki egy hang sem a torkán. - Gyűlöllek! - Bizonyos lépések szükségesek, Sui! Nézd meg milyen volt a világ hetven éve, még nem is éltél akkor. Mindent elértünk, és megoldottunk mára, ami problémát jelentett. A betegségek jelentős részét, a globális felmelegedést, a gazdasági válságokat. Muszáj volt feláldoznunk cserébe bizonyos értékeket. Tudom, hogy ezek az értékek emberi életekbe kerültek. De fejlődésnek ára van. Ezt még apád tanította. Ára? A saját lánya? Sui még látta, hogy a csuklójáról a karperec földre esik. Thom közelebb lépett, de a már nem tudta elkapni a lány testét, aki tehetetlenül a földre zuhant. Sui szíve megállt. - Igérem, hogy kiviszlek a rendszerből. Igérem. – Thom átölelte. * A lány csupasz teste rázkódott. A körmei ütemesen kopogtak a fémen. - Ez az kislány, hozd vissza magad! Menni fog, erős a szíved, az egyetlen esélyünk! Thom torka összeszorult. Az ujjai elfehéredtek, miközben az asztalt szorította. Már nem érdekelte, hogy meglátják, hogy mit csinál, hogy megpróbálja kivonni a programból Suit. A lány remegett. A férfi a kijelzőt nézte. 86% esély, hogy kómába esik a páciens visszahíváskor, ha gyenge a szíve. Fejből tudta a program paramétereit, minden részletet. Élete legboldogabb napjának tartotta, mikor az egyetemen a tanára felajánlotta, hogy diploma után részvehet a jövő építésében, egy titkosított kísérletben. Akkor még nem tudta, hogy éppen a jövőben megy majd szembe azzal világgal, amit felépíteni hivatott. Sui könyökén kiserkent a vér a csapódásoktól. - Ha visszajössz kislány, örökre eltűnünk innen!- Thom kétségbeesett. Tudta, hogy nem tud segíteni. Öklével ütni kezdte a vékony üveglapot, ami elválasztotta tőle. A kijelző visszaszámolt. 3.. Kidolgozatlan volt a program. Nincs még meg hozzá biztonságos technológiánk. 2.. De muszáj volt elkezdeni, a századfordulóra kellenek az eredmények.. 1.. Nem szabadott volna engedélyezni. Szívműködés 66%. A visszahívás leállítva. Siu szemei opálosan csillogtak, a teste végre elernyedt. Thom összeesett. * 2079-ben az Alternativ jövö programot eltörölték. A programban részvevőket felmentették. A kísérlet alanyit sikeresen visszahívták, kivéve Sui Theet, akinek a másodszori visszahíváskor a szíve végleg megállt. 27 éves volt. Thom Petsont 2079 végén eltűnt személynek nyilvánították. Az igazság soha nem derült ki. Ágnes