Midőn az Úr megteremtette az embert, látta, hogy a férfi mozgása kiegyensúlyozott, értelme világos. Boldog volt, hogy ilyen lényt alkotott, s úgy gondolta Ádám is boldog. Ennek ellenére gyakran látta gondolkodva maga elé révedni a férfit. - Min töröd a fejed? - kérdezte egy napon Ádámot az Úr. - Csak azon gondolkodom, hogy mennyire unatkozom, így egyedül, s bár az Édenkert csodás, mégis kellene nekem egy társ.

- Rendben van. - szólt az Úr - Teremtek neked egy társat, aki mindig kedves lesz veled, ha Te is az leszel hozzá, aki szép tetszetős és felkelti vágyadat, gondoskodik rólad, ha szükséged van rá. De ne feledd, mindezért cserébe szükségem van egy bordádra, illetve felhívom figyelmedet, hogy mivel Téged sem teremtettelek tökéletesnek, ezért neki is lesznek hibái. - Milyen hibái lesznek? - kérdezte Ádám. - Ó nem olyan elviselhetetlenek! - mondta az Úr. - Sokat fog foglalkozni a külsejével, néha vitatkozni fog veled, ha nem ért egyet gondolataiddal, kissé önostorozó is lesz és számos olyan dologért fog rajongani, amit Te nem biztos, hogy szeretni fogsz. Mindezen túl, ha már jobban megismer, akkor nem leszel számára annyira elérhetetlen, így könnyen lehet, hogy megváltozhat. Felruházom őt is a gondolkodás képességével, így rajtad és rajta fog múlni, milyen is lesz a viszonyotok.

Ádám meghallgatta az Úr szavait és nagyon elgondolkodott azokon. Napokat járt-kelt az Édenkertben és törte a fejét, hogy nem fogja-e megbánni, később kérését? Tetszeni fog-e az új társ, illetve az Úr által említett tulajdonságok vajon hogyan hatnak majd hétköznapjaira? Tépelődött, morfondírozott, lassan-lassan szinte teljesen csak ez járt a fejében minden percben. Végül arra az elhatározásra jutott, hogy ha nem kéri az Urat, hogy teremtsen neki társat, akkor egész életében magányos lesz, s mindig azon töpreng majd, miért nem kockáztatott? Odament hát az Úrhoz és így szólott: - Végiggondoltam Uram és vállalom a kockázatot. Kérlek, teremts nekem társat!

- Hát legyen - szólott az Úr - de tudnod kell, hogy ha már megteremtettem nem tudom visszacsinálni, nem megtörténté tenni, úgy kell élnetek, ahogyan vagytok. - Ádám bólintott, hogy megértette és elfogadja az Úr akaratát.

Nekifogott ekkor az Úr és megteremtette a nőt. Éva gyönyörű volt. Ádám amint meglátta elakadta a szava, szaporábban vert a szíve, és furcsán üresnek érezte a gyomrát. Nem telt el egy perc sem, hogy nem gondolt Évára. Eleinte minden tökéletes volt. Ádám és Éva úgy éltek a paradicsomban, ahogyan azt mi elképzelni sem tudjuk. Minden pillanatot együtt töltöttek, sokat beszélgettek, nevettek, együtt ettek és ittak, szerették egymást. Úgy tűnt minden tökéletes.

Egy napon azonban Éva engedett a szintén ott élő kígyó unszolásának és szedett a tiltott fa gyümölcséből. Nagyon megharagudott az Úr az emberre, mivel mindent megadott nekik, csak a tiltott fa gyümölcsét nem volt szabad megkóstolni, ők mégis megszegték a szabályokat. Ezért az úr kiűzte Ádámot és Évát a paradicsomból. Ádám nagyon el volt keseredve, s haragudott társára, amiért azt a jó kis helyet el kellett hagyniuk. Ekkor történt az első veszekedés. Ádám nem szeretett veszekedni, vitatkozni, ezért egyre gyakrabban ki-kimaradt otthonról. Persze mikor hazaért Éva csak még jobban veszekedett vele, hogy minden házimunkát neki kell elvégeznie, és Ádám sosem segít semmiben. Mindeközben Éva keze megkérgesedett a sok takarítástól, a sok egészségtelen ételtől teste meghízott és már nem akart annyi időt szerelmeskedéssel tölteni, mint Ádám. Egyre sűrűbben vitatkoztak, s érezte Ádám, ez neki már nem jó tovább. Elment tehát az Úrhoz és így szólt hozzá.

- Ó Uram! Amikor magányos voltam, akkor arra kértelek, hogy teremts nekem társat. Te elmondtad, hogy milyen is lesz a társam, s én elfogadtam, hogy nem lesz tökéletes. Amíg a Paradicsomban éltünk és mindenünk megvolt, addig minden rendben zajlott közöttünk, de most, hogy az élelmet már magunknak kell megtermelnünk, s otthonunkat is mi építjük, így nem ugyanolyan az élet, mint volt. Megint magányosnak és elhagyatottnak érzem magamat. Kérlek, Uram segíts!

Meghallgatta az Úr Ádámot és látta szomorúságát. Sokáig gondolkodott, végül így szólt teremtett gyermekéhez: - Meghallgattalak téged fiam. Mikor az Édenkertben azzal nyúztál, hogy egyedül érzed magadat, s társra van szükséged, akkor én mondtam: adok neked társat, de nem lesz tökéletes. Tanuld meg, hogy valakit nem csak akkor kell szeretni és elfogadni, míg vonzó, s igényeidet kielégíti, hanem akkor is, amikor esetlen, meghízott, netán megfáradt a sok munkában. Gondold csak végig, hogy mennyit dolgozik, fárad a Te kényelmedért is, s mily keveset kér cserébe!
- Ó Uram kérlek, ne hidd, hogy hálátlan vagyok - esdekelt Ádám. - Most is szeretem Évát, s tudom, sokat fárad értem, de már nem olyan gondtalan az életünk, mint volt. Valóban becsülnöm kellene őt jobban, hiszen oly sok szép napot töltöttünk együtt és Ő most a szükségben sem hagyott magamra, de minden úgy megváltozott, s nem csak Éva, de a környezetünk is!
- Igen-igen. Mondtam, hogy ne egyetek a tiltott gyümölcsből, de Ti nem figyeltetek szavamra, s mégis vettetek belőle. Nem tiszteltetek, ezért úgy döntöttem, hogy megbüntetlek benneteket. - mondta az Úr szigorú hangon.
- Kérlek Uram! - könyörgött tovább Ádám - Értem, hogy dühös vagy rám és hidd el, nem szeretném Évát cserbenhagyni a szükségben, de lássuk be, hogy végtére is Ő esett kísértésbe és kóstolta meg a tiltott gyümölcsöt! Én már csak akkor láttam, amikor nem tehettem ellene semmit! Míg egyedül voltam sosem szegtem meg a szabályokat! Kérlek, Uram légy kegyes és igazságos! Miért szenvedjek én azért, mit nem követtem el?

Elgondolkodtatták Ádám szavai az Urat, hisz tényleg nem Ő volt, ki a bűnt elkövette. De az is igaz, hogy társa a nő, s együtt vannak, együtt kell lenniük, jóban, rosszban, hiszen ezt vállalta Ádám, midőn társért könyörgött. Sokat vívódott így a Teremtő, mi is a helyes döntés, s végül megvilágosodott, hiszen végtelen az Ő tudása. Magához hívta hát Ádámot és így szólt:
- Meghallgattam a könyörgésedet, s sokat gondolkodtam a történteken. Igazságod vagyon abban, hogy nem Te estél bűnbe. De önként vállaltad, hogy ha társat teremtek neked, akkor minden hibájával és erényével együtt fogod őt elfogadni. Így döntésem végleges, a Paradicsomba többé nem juthatsz Te sem vissza, itt kell élned Évával együtt. Látom azonban fájdalmadat és szenvedésedet, ezért - hogy igazságos legyek - teremtek neked valamit, amiért úgy rajonghatsz, mint szerelemes férfi a nőért, melyről mindig beszélhetsz, s mely minden bánatodat elűzi, elfeledteti, amíg erre gondolsz. Ha ezzel töltöd idődet, barátokat szerezhetsz, kik majd megértenek, és minden gondodat feledtetik, míg együtt vagytok. Erről mindig fogsz tudni majd beszélni, s e valami mindig megújuló lesz. Mivel ez a teremtésem sem lesz tökéletes, így sokszor fogsz benne is csalódni, de mindig kitartasz majd mellette, mert megtanultad már, hogy rosszban is ki kell tartanod választottad mellett. Felhívom azonban a figyelmedet, hogy egy ilyen szórakoztató, jó dolog, mely ennyire elvonja figyelmedet, Évának nem fog mindig tetszeni, s gyakran fog miatta pörlekedni veled. Akarod-e hát, hogy megteremtsem neked ezt a valamit, aminek neked kell majd nevet is adni?

Ádám elgondolkodott, hogy vajon mi lehet az, ami ilyen különleges, de mivel egyszer már csalódott és úgy gondolta, rosszabb már nem lehet, így szólt az úrhoz: - Kérlek, Uram! Ha van rá mód, részesíts kegyben, s add nekem azt a valamit, mi boldogabbá teheti mostani helyzetemet, bármilyen nagy is legyen az ára, vállalom a kockázatot.
- Hát legyen.- szólt az Úr, s intett kezével.

"A második félidő utolsó percénél tartunk. Az állás 1-1 és mindkét csapat oroszlánként küzd a pályán. A közönség egy emberként állva izgul, mikor Ádám megszerzi a labdát! Kicselezi a védőt és milyen szépen eljön az utolsó ember mellett! Már a tizenhatos környékén jár! A mindent eldöntő rúgás és góóóóóóól!!! Micsoda góóól!!! Mindenki örül! Még az ellenfél szurkolói is tapsolnak! Micsoda játék ez!"