Home
letöltés Sándor Mátyás (Jules Verne)
letöltés Trieszt, Isztria fővárosa, két egymástól igen elütő városrészből áll: egyik, az új és gazdag Terézváros, szabályosan követi az Öböl partvonalát, melyből egy darabkát kihasított magának az ember; a másik, a szegényes, szabálytalanul épült óváros, az előbbi városrész felé határát képező Korzó és a Karszt festői szépségű fellegvárral ékesített dombjának lejtője közé szorult.
letöltés Egy kínai viszontagságai Kínában (Jules Verne)
letöltés - Azért meg kell hagyni, valami jó is van az életben! - kiáltott fel az egyik vendég, karját a pad márvány hátlapján nyugtatva, miközben jóízűen ropogtatta a tavirózsa cukrozott gyökerét. - Ámbár legalább annyi rossz is! - fűzte hozzá a másik vendég két köhögőroham közt, mert a torkán akadt egy ízes cápauszonyfalat.
letöltés Grant kapitány gyermekei (Jules Verne)
letöltés 1864. július 26-án pompás jacht szelte teljes gőzzel az Északi-csatorna vizének szél korbácsolta hullámait. Tatárboca csúcsán angol lobogó lengett az erős északkeleti szélben, főárboca csúcsán meg kisebb kék zászló, rajta arannyal hímzett két betű: E.G. s e monogram fölött hercegi korona. Duncan volt a hajó neve, tulajdonosa, Lord Glenarvan egyike volt annak a tizenhat skót peernek, aki öröklött jogon tagja a Lordok Házának, s ugyanakkor az Egyesült Királyságban oly nevezetes Royal Thames Yacht Club legelőkelőbb tagja volt.
letöltés Mellonta tauta (E. A. Poe)
letöltés Nos, drága barátom - nos, a bűneiért kénytelen lesz elszenvedni egy hosszú, fecsegős levél keserveit. Én megmondtam, a szemtelenségéért azzal fogom büntetni, hogy olyan unalmas, olyan szószátyár, olyan zavaros és olyan nyomasztó leszek, amilyen csak lehetek. S ráadásul most még itt vagyok bezárva egy koszos léggömbbe vagy kétszáz fonyi canaille-jal, aki erőnek erejével kéjutazni akar (fura elképzelése van némelyik embernek a kéjről!), s nekem egy hónapig legalább kilátásom sincs rá, hogy terra firmá-t érintsen a lábam.
letöltés A vadon szava (Jack London)
letöltés "Buck nem olvasott újságot, különben tudta volna, hogy egyre puskaporosabbá válik a levegő, s nemcsak őt fenyegeti veszély, de minden erős izmú és hosszú szőrű, meleg bundájú tengerparti kutyát Puget Soundtól San Diegóig. Azért volt így, mivel a sarkvidéki homályban kutató emberek egy sárga fémre bukkantak, s mert a gőzhajózási és szállítási vállalatok nagy reklámot csaptak a leletnek, a férfiak ezrei rohanva megindultak észak felé. "

HP Compaq Tablet PC változat.

letöltés Münchhausen vidám kalandjai (G. A. Bürger)
letöltés "Talán még emlékeztek rá, barátaim, egyszer már elmeséltem nektek, hogy amikor Törökországban tartózkodtam, hogyan hoztam le ezüstszekercémet a Holdból. Másodszor sokkal kényelmesebb módon jutottam fel a Holdra, és meglehetősen hosszú időt töltöttem odafenn."
letöltés A sivatag szelleme (Karl May)
letöltés "Paripája fekete volt, de a lovas maga fehér. Felsőteste olyan volt, mint egy bölényé. Tisztán lehetett látni a bölényfejet a szarvakkal, a vaskos nyakat a hosszú bozontos sörénnyel, mely lebegve úszott utána. Ennek a csodalénynek a körvonalai világítottak és szikráztak, mintha fénykeret venné körül."

HP Compaq Tablet PC változat.

letöltés Sherlock Holmes kalandjai (Conan Doyle)
letöltés "Holmes barátomat az érzelem ugyanúgy gátolta volna működésében, mint a finom műszert a fogaskerekek közé került aprócska homokszem, vagy a mikroszkóp nagyítólencséjét a parányi karcolás. Mindennek ellenére számára is létezett egy asszony. Egyetlenegy: a kétes emlékű Irene Adler."

HP Compaq Tablet PC változat."

letöltés Nyolcvan nap alatt a Föld körül (Jules Verne)
letöltés "Phileas Fogg, amikor Londonból elindult, aligha gyanította, milyen nagy port ver föl elutazása. A fogadás híre először a Reform Clubban terjedt el, és valósággal lázba ejtette a tiszteletre méltó klub tagjait. Azután ez a láz átterjedt az újságokra, azoktól pedig elkapta a közönség egész Londonban."

HP Compaq Tablet PC változat.

letöltés A tizennégykarátos autó (Rejtő Jenő)
letöltés "Vanek úrhoz sietett a kikötőbe, bár nem bízott benne, hogy megtalálja. Azonban legnagyobb meglepetésére titkárja még most is ugyanazon a helyen állt, ugyanabban a pózban, sőt ugyanabban a fürdőnadrágban, csak a fogpiszkáló változott a szájában. Azóta körülbelül az ötödiknél tartott."

HP Compaq Tablet PC változat.

letöltés A sátán kutyája (Arthur Conan Doyle)
letöltés "Jóval a szomorú eset előtt többen láttak a lápvidéken egy különös lényt, amely könnyen lehet a Baskerville család démona. A megfigyelők egybehangzóan állítják, hogy a szörny hatalmas volt, s hogy szőre foszforeszkált, hátborzongatóan vonított, és túlvilági lény benyomását keltette."

HP Compaq Tablet PC változat.

letöltés A kincses sziget (Robert Louis Stevenson)
letöltés "Minthogy Trelawney lovag, Livesey doktor és a többi urak megkértek, hogy írjak le mindent részletesen, ami a Kincses szigeten történt, tollat fogok az Úr kegyelméből 17.. esztendőben, és visszatérek abba az időbe, melyben apám a Benbow Admirálishoz címzett fogadó tulajdonosa volt..."

HP Compaq Tablet PC változat.

letöltés Gulliver kalandos utazásai (Jonathan Swift)
letöltés "A nap már fent járt az égen, mikor felébredtem. A nap forró sugarai oda tűztek az arcomra. Föl akartam kelni, de nem bírtam megmozdulni. Csakhamar észrevettem legnagyobb bámulatomra, hogy amint hanyatt fekszem, kezem, lábam, sőt meglehetős hosszú hajam is, oda van erősítve a földhöz."

HP Compaq Tablet PC változat.

letöltés Nemo kapitány (Jules Verne)
letöltés "Ki ne emlékeznék rá, hogy az 1866. esztendőt különös esemény, egy érthetetlen, rejtélyes természeti tünemény tette nevezetessé. Az utóbbi időben ugyanis hol egyik, hol másik hajó egy >>óriási valami<<-vel találkozott a nyílt tengeren: egy hosszú, orsó alakú jelenséggel."

HP Compaq Tablet PC változat.

letöltés Winnetou (Karl May)
letöltés "Winnetou nem volt óriás, sem afféle mutatós izomkolosszus, de arányos termete, délceg tartása, rugalmas járása, komoly arca, nyugodt, nyílt tekintete, kékesfekete haja első pillantásra elárulta, hogy nem közönséges, átlagos indián - parancsolásra termett, valamennyi apacs törzs nagy főnöke."

HP Compaq Tablet PC változat.

letöltés Az Ezüst-tó kincse (Karl May)
letöltés "A Sziklás-hegység déli nyúlványai közt van egy szinte megközelíthetetlen tó, melynek nevét sokan hallották, de színét vajmi kevesen látták. Ezüst-tónak nevezték már azok a népek, akik az indiánok előtt éltek ott. A tó környéke ásványokban gazdag."

HP Compaq Tablet PC változat.

letöltés Robinson Crusoe (Daniel Defoe)
letöltés "1659. SZEPTEMBER 30. - Én, szegény szerencsétlen Robinson Crusoe, miután szörnyű viharban, nyílt tengeren hajótörést szenvedtem, erre a gyászos, boldogtalan szigetre kerültem, melyet >>A reménytelenség szigetének<< hívok. A hajó legénysége vízbe fulladt - kis híján magam is."

HP Compaq Tablet PC változat.

letöltés A kém (J. F. Cooper)
letöltés "Birch házát megfigyelés alá vették az amerikaiak, hogy elfoghassák gazdáját, de eredménytelenül; az állítólagos kém valami módon mindig értesült szándékaikról és kijátszotta őket. Egyszer magától Washingtontól érkezett parancs, hogy egy pillanatra se tévesszék szem elől Harvey Birch ajtaját."

HP Compaq Tablet PC változat.

letöltés A Morgue utcai gyilkosság (Edgar Allan Poe)
letöltés "Ma, hajnali három órakor, a Quartier St. Roch lakóit álmukból rettenetes ordítozás zaja verte fel. A rémes hangok a Morgue utca egy négyemeletes házának legfelső emeletéről hallatszottak. A házban tudvalevően csak madame L'Espanaye és leánya, Mademoiselle Camilla L'Espanaye lakik."

HP Compaq Tablet PC változat.

letöltés A fekete tulipán (Alexandre Dumas)
letöltés "A haarlemi tulipántársaság díjat tűzött ki a szénfekete nagy tulipán fölfedezésére, ami akkor megoldatlan probléma volt, sőt megoldhatatlan problémának is látszott, ha tekintetbe vesszük, hogy abban a korban még a természettől fogva sötétbarna fajta sem létezett."

HP Compaq Tablet PC változat.

letöltés Az ezeregyéjszaka legszebb meséi
letöltés "Sehrezád nagy örömmel fogott első meséjébe. A király egész éjjel hallgatta. De Sehrezád csak a mese közepén tartott még és íme: a hajnal pirkadni kezdett; Sehrezád félbeszakította történetét. ... Mire a király így szólt magában: - Allahra, nem fejeztetem le addig, míg meg nem hallom a mese másik felét."

HP Compaq Tablet PC változat.

letöltés Oz, a nagy varázsló (Lyman Frank Baum)
letöltés Dorka a beláthatatlan kansasi rónaság kellős közepén lakott Henrik bácsival, aki földecskéjét művelte, meg Emmi nénivel, Henrik bácsi feleségével. A házuk kicsike volt, mert a fát, amiből épült, szekéren kellett hozni sok-sok mérföldnyi távolságból. Négy fal, padló, mennyezet: ennyi kell minden szobához; és abban az egyetlen szobában nem volt egyéb, csak egy rozsdás tűzhely, egy kredenc, egy asztal, három-négy szék meg az ágyak. Henrik bácsi és Emmi néni egy nagy ágyban aludtak a szoba egyik sarkában, Dorka meg a kis ágyban a másik sarokban. Padlása nem volt a háznak, se pincéje - csak egy földbe vájt kicsi lyuk: ciklonpincének hívják az ilyet, mert az egész család belebújhat, ha olyan ciklonnak nevezett, hatalmas forgószél támad, ami elsöpör minden útjába kerülő épületet. A padló közepébe csapóajtó volt vágva, s onnét létra vezetett le a kicsi, sötét lyukba.
letöltés Pinokkió (Carlo Collodi)
letöltés "Nem királyról szól a mese. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy darab fa. Hogyan, hogyan nem, ez a tuskó egy szép napon egy öreg asztalosmester műhelyébe került. Az öregnek Antonió volt a tisztességes neve, de mindenki csak Rézorr mesternek hívta az orráról..."
letöltés A rejtelmes sziget (Jules Verne)
letöltés "Odafönn a magasban léggömböt pörgetett egy szélörvény csúcsa, dobálta, mint valami labdát... Ennek a léggömbnek az alsó nyúlványán gondola himbálódzott, benne öt utas; alig látták egymást az óceán felszínétől egészen hozzájuk fölcsapó, szétporlott vízcseppekkel kevert, sűrű párázatok közt."
letöltés Grimm legszebb meséi (GRIMM TESTVÉREK)
letöltés "Volt egyszer egy hercegkisasszony, aki messze földön híres volt a szépségéről meg a kevélységéről. Nagy szépsége miatt csak úgy tódultak hozzá a kérők, de nagy kevélysége miatt valamennyien pórul jártak. A hercegkisasszony ugyanis mindegyiknek feladott egy rejtvényt, és aki nem tudta megfejteni, azt szégyenszemre, nagy vesszőfutás közt elkergette.

Így aztán nem csoda, ha rövidesen nem akadt többé királyfi, aki leánykérőbe merészkedett volna hozzá. Mikor a hercegkisasszony látta, hogy a kérők elmaradnak, közhírré tétette, hogy most már pályázhatik a kezére akárki; aki a rejtvényt megfejti, ahhoz hozzámegy, még ha nem királyfi is az illető. "

letöltés Monte Cristo grófja (Alexandre Dumas)
letöltés "A Notre-Dame de la Garde parti őrsége 1815. február 24-én jelezte a Szmirna, Trieszt és Nápoly felől érkező háromárbocos Pharaon hajót.

Mint rendesen, egy révkalauz azonnal nekiindult a kikötőből, érintette If várát, és a Morgion-hegyfok és Rion szigete között érte el a hajót.

És ugyancsak, mint rendesen, a Saint-Jean erőd lapos teteje megtelt kíváncsiakkal. Mert Marseille-ben mindig nagy esemény egy hajó érkezése, főleg az olyan hajóé, amelyet, mint a Pharaon-t, a hajdani Phókaia hajógyáraiban építettek, szereltek fel, raktak meg, és amely a város egyik hajótulajdonosáé."

Második kötet

Harmadik kötet

letöltés Andersen meséi (Hans Christian Andersen)
letöltés "Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki esztendők hosszú során át becsületesen ellátta hivatását, s akit végül nyugalomba akartak küldeni. Szolgálatának utolsó estéjét töltötte az oszlopon, utoljára vetette fénykörét az utcára; úgy érezte magát, mint egy megöregedett táncosnő..."
letöltés Aranyásók Alaszkában (Jack London)
letöltés Eredetileg Christopher Bellew-nak hívták. Az iskolában Chris Bellew lett. Később a San Franciscó-i bohémvilágban Kit Bellew volt a neve. A végén pedig mindenki csak Felhő Bellew-nak ismerte. Neve változásainak ez a története egyben sorsa változásainak története is. Mindez másképp fordul, ha édesanyja nem oly gyengéd, s nagybátyja nem oly vasakaratú ember, s ha nem kap egy levelet Párizsból, Gillet Bellamytól.
letöltés Kétévi vakáció (Jules Verne)
letöltés "De hát csupán gyermekek voltak a schooner fedélzetén, amelyet vihar sodort el?
- Igen, csupán gyermekek!
- És hányan voltak?
- Tizenöten, ideértve Gordont, Briant-t, Doniphant és a hajósinast!
- Mily körülmények közt kerültek erre a hajóra?
- Nemsokára meg fogjuk tudni."
modern művek klasszikus művek
szórakoztató művek kepregeny
modern művek klasszikus művek
letöltés hírlevél
fórum vendégkönyv
idegen nyelvű művek
Hewlett-Packard My.hu
adatvédelmi nyilatkozat jogi kitételek